KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2018. február 20., kedd

Gyengécske február

Február eddig nem hozott szerencsét. Az időjárás csak bolondozott, nem tudta eldönteni, hogy mit akar: telet-e vagy tavaszt? Mindenféle halmazállapotú csapadék hullott az égből és ha végre hó esett, az sem maradt meg sokáig. Én is hiába erőlködtem: például hasztalanul áztattam magam és a felszerelésemet sötétedésig az erdei vadetetőnél, sem szarvasok, sem disznók nem jártak arra.
   A lesemnél sem volt sokkal jobb a helyzet. Több nap, sok-sok óráján át vártam a szerencsét, de sem ölyvet, sem karvalyt nem tudtam fényképezni. Pedig egyszer a kis madarak pusztítója egy félre sikerült támadást követően a kunyhóm megdöntött üvegének csapódva a lesemben kötött ki és az orrom előtt, tőlem kéznyújtásnyira verdeste az üveget a szárnyaival, hogy szabaduljon. Már éppen azt fontolgattam, hogyan tudnám megfogni és kitessékelni anélkül, hogy belém ne vájja a karmait, amikor végre megtalálta a rést a szabadba. Nem is menekült el azonnal: a közelben, de sajnos egy sűrű bokorban üldögélve próbálta megfejteni, hogy mi történt vele? Hiába vártam, hogy jobb helyre telepedjék, a karvaly pár perc után elrepült és azóta sem mutatkozott.
   Az ölyvek, ha távolról érdeklődtek is, mindig megvárták, hogy eltávozzam és csak azután jöttek falatozni. Így aztán jószerével csak a cinegék szórakoztattak. Fotóztam őket havas esőben, deres és havas ágon.









A verebek és a zöldikék inkább csak a földre hullott magokat szedegették, de néha a madárbirs bokorra is rátelepedtek.



A fakopáncsok azért néha belátogattak, hogy a csirkehúsból csemegézzenek.





Egyszer csodák csodájára egy közepes fakopi is betévedt.



Üdítő színfoltként egy fácánkakas tűnt fel a lesem előtt néhány pillanatra.



A környéken portyázó róka csupán néhány távoli fotóval gazdagította a gyűjteményemet, de még azokon is jól álcázta magát. 



A sok hiábavaló ücsörgés közepette a cinegékről jutott eszembe egy régi fotóm, amikor egy fiatal szarvasbika szőrzetében keresgéltek élősdiek után. Előszedtem az archívumból,"leporoltam" és bemutatom ezt a képet, amikor hó és napsütés is volt.


Nem dicsekedhetem tehát ezzel a gyenge februárral. Állítólag most kezdődik majd az igazi tél. Kérdés, hogy hoz-e érdekesebb élményeket és különlegesebb képeket a fentieknél? Jó lenne hinni!