Hó vót, hó nem vót...

Úgy jött az első hó az éjszaka, hogy már szinte olvadtan ért földet. Reggelre már csak lucskos, csepegő hócsomók maradtak az ágakon, növényeken, a talajt hólé és hézagos fehér lepel takarta.

Tavi romantika

A hatvani bányatónál jártam. Madarászni szerettem volna, de ezt a madarak másképp gondolták. A szép tiszta időben addig fotózgattam a tó körül, amíg beesteledett. Ismét a lemenő nap képeit mutatom. Mit tegyek, ha egyszer tetszenek az alkonyi színek?

Ilyen fényekben még a villanyoszlopok is megszépültek.

Utasok és holdvilág

Munkába menet még sötétben léptem ki a házból és amint becsuktam az ajtót magam mögött bevillant, hogy nincs nálam a fényképezőgépem. Kell az egyáltalán?- szólalt meg a lustábbik énem. Bármi jöhet, jó , ha velem van! - felelt rá a másik és visszamentem a gépért. Így persze már nem lesz szerencsém - jutott eszembe a vonatkozó babona, amint felnyitottam a csomagtartót.
Csak ekkor vettem észre, hogy a tegnapi csúf eső után most csillag ragyog az égen! És a hold a könnyű felhőket különös fénykoszorúval világítja meg! Máris hasznát vettem a kis masinának...



Ilyenkor, amikor Budapestre megyek, Petra unokámat is elviszem a középiskolájába. Rendszerint én várok rá a házuk előtt, de most a fotózási késedelmem miatt ő volt kénytelen várakozni pár percet. Elindultunk és útközben a szélvédőn keresztül együtt csodáltuk a menetirányba eső, felhők között bújkáló holdat. Hirtelen a szomszéd község útbaeső kis templomára gondoltam. Már régen le akartam fotózni, ilyen háttérrel pedig igazán jól mutatna. Csak megmaradjanak a különös égi fények addig, amíg odaérünk! Így történt, pár percnyi fotózásra megálltam hát...

Az autópályán haladva felhő kíséret nélkül, magában láttuk a holdat a tiszta égen, míg a fóti templomnál már teljesen eltűnt a szürke felhő tömegben. A ma is jó szolgálatot tett, nélkülözhetetlenségét ismét fényesen bizonyító kis fényképezőgépem így már nem került elő újból a csomagtartóból.

Én a babona ellenére egy pezsdítő reggeli fotós élménnyel gazdagodtam, Petra pedig még így is időben ért az iskolába.

Rövid horányi hétvége

Tamás barátom ismét szép képeket csinált a sziget dámbikáiról. Az elmúlt héten új helyszínen ült lesben és öt alkalomból négyszer látott dámokat. Szombat hajnalban együtt próbálkoztunk. Ahogyan az szinte törvényszerű, kettesben már nem volt szerencsénk, csak a szép napkeltét tudtam fényképezni.

A teleobjektívvel felszerelt nagy gépem tétlenül pihent az állványon.

Hazatérve gyors mozgású, apró madarat láttam a kertünk tujáin keresgélni. Csak nem királyka? Gyorsan előkaptam a mobilomat, kikerestem a sárgafejű királyka énekét a memóriából és elindítottam a halk, cérnavékony hang lejátszását. Szinte hihetetlen, hogy ezt nagyobb távolságból meghallhatták, de kisvártatva már öt madárka repkedett, bújkált a tuják, fenyők lombjában körülöttem, pedig mindenféle álcázás nélkül álltam. Igyekeztem fotózni, de a szűntelen mozgásban lévő piciny királykákat szemmel követni sem volt egyszerű, hátmég lencsevégre kapni őket. A sok életlen képből csupán ezt a kettőt tudom megmutatni.

Ebéd után már hazafelé indultunk. Alig mozdult a kocsi, amikor egy madár szállt a szomszédban álló tölgyfa legfelső ágára. Először szajkónak véltem, de ahogy jobban megnéztem a szélvédő üvegén keresztül, megállapítottam, hogy karvaly. Ritka vendég mifelénk. Kiugrottam az autóból, a csomagtartóból kivettem a fényképezőgépet és igyekeztem közelebb kerülni a szép ragadozó madárhoz, amely már a prédájára koncentrált. Pár pillanat múlva újra szárnyra kapott és zuhanórepülésben bevágott egy kertbe, gondolom, a gyanútlan kis madarak közé.

Örülök, hogy sikerült lefényképeznem ezt a szép ragadozót, de egyben félek is attól, hogy a madáretetőm kis vendégeit fogja majd tizedelni a hosszú tél folyamán.

Ködös erdő, szelíd mókusok

A Mátrában jártunk, mókusokat etettünk.

Az alábbi képet csak azért mutatom, hogy érzékeltessem, mennyire közel jött a "mókás mókus".

Kerékpárral a turai határban

A tavaszt idéző kellemes novemberi napsütésben kerékpárra pattantam és a rég nem látott rétek felé vettem az irányt. Útközben a temető mellett haladtam el és a tavaly itt telelő fülesbaglyok jutottak az eszembe. Hátha már újra itt vannak!

És valóban, a bokrok sűrűjén keresztül már messziről kiszúrtam néhány szundikáló példányt. Óvatosan közelítettem feléjük, de bárhogy hajolgattam, nem tudtam teljesen kikerülni az ágak takarását. Így is sikerült fülön csípni egy "félfülű fülest".

A madarak nem hagytak sokáig ügyködni, egy-két nesztelen szárnycsapással máris a szomszédos telek hatalmas szomorú fűzfájának "elfüggönyzött" ágain landoltak.
A földutakhoz érve egyre nagyobb sár fogadott, egy helyen a kerékpárt tolnom kellett és elmerült a bakancsom. Útközben hat őzet riasztottam. Az állatok fényes nappal is nyugodtan legelésztek, mert a rossz utak miatt mostanában emberek alig zavarhatták őket. A csodarét bejárata is így nézett ki.

Tervezett útvonalamon egy valóságos kis tó állt az utamban. Ki kellett kerülnöm.

Nem tehettem mást, sokáig a frissen kelt vetés süppedő talaján kellett tolnom a drótszamarat, amely most inkább terhemre, mint segítségemre volt.

A mezsgyét öreg fűzfákkal vegyes nád szegélyezte. A nap szinte nyárias hévvel ragyogott a szemembe a nádbugákon keresztül.

Egy fekete harkály többször feltűnt az utam során, mintha csak tudta volna, hogy még adósom egy jó fényképpel, de néhány távoli fotónál többre nem adott lehetőséget.

Lassan kivergődtem a vetésből és a faluszéli házak közé értem. Egy süvöltő pár iszogatott előttem egy pocsolyából, de a gyönyörű madarakat értékelhető fotó nélkül riasztottam el. Népes fenyőrigó csapat pihent a fák tetején, közeledtemre persze a magasba emelkedtek. Egyikük azonban megült egy cseresznyefán és meglepő türelemmel tűrte, hogy fotózom.



Jól megizzadtam, amíg hazáig tekertem. Jól esett a testmozgás a szabadban. A szép nap említendő eseményeihez még egy színpompás naplemente is hozzá tartozott.

Sztúpa

A sztúpa jellegzetes buddhista vallási építmény, amely Buddha hamvait fedni hivatott.

______

A 21-es úton Salgótarján felé tartva, Tar közelében láttam egy útbaigazító táblát ezzel a felirattal. Kiváncsivá tett, hát letértem. A Kőrösi Csoma Emlékparkhoz jutottam és készítettem néhány fotót. Nemhogy buddhista szerzetessel, de egy teremtett lélekkel sem találkoztam látogatásom során. Sajnos.

Vár, bazaltorgona és vadaspark

A szlovák határnál álló Somoskő szép várát csak nemrég fedeztem fel magamnak. Párszor jártam már ott kirándulásképpen és alaposan körbe is fotóztam.



Az erődítmény egy bazalt folyásra épült, amely európai jelentőségű nevezetessége a helynek.



A vár alatti vadaspark 15 hektáros területén 30 vaddisznó, 9 muflon, 8 dám és 3 őz él.
Ezúttal az internetről szerzett értesülés alapján kifejezetten a vadaspark egyik muflon kosa miatt mentem. A nemes hím ugyanis szerelmes. Szerelmének tárgya a park legszelídebb jerkéje, amely a látogatók közelében remél némi soron kívüli csemegéhez jutni.



A reménykedő kos igyekszik hölgye körül legyeskedni, ezért többi társával ellentétben nem a sűrűben tölti idejét, hanem a jerkét kerülgeti és így közel kerül a látogatókhoz. Néha nyíltabb területeken is feltűnik és az igényesen megépített magaslesek valamelyikéről jól fotózható.

Olykor még portré készítéshez is modellt áll, közelről mutatva tekintélyes fejdíszét.



A délutáni etetéskor az állatok többsége látható, bár ottlétemkor a dámok sajnos nem mutatkoztak. A vaddisznók viszont az etetésre várakozva egészen közelre jöttek.

A vadasparkból nézve a bágyadt napsütésben a sárguló levelű növényzettel borított magaslatot uraló vár emlékezetes látványt nyújtott.

Akár a várak, akár a geológiai képződmények, akár az állatok érdeklik, mindenkinek ajánlom megtekintésre Somoskő nevezetességeit.