KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2014. március 31., hétfő

Múzeumban

Március 29-én megnyílt a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum Hatvanban, a felújított Grassalkovich kastélyban. A beruházás összköltsége csaknem 3,2 milliárd forint, amelyet az Európai Unió és a magyar állam biztosított.
A körülbelül 250 éves, műemlék kastélyépület egy olyan létesítmény helyszíne, mely modern, interaktív eszközökkel felszerelt, látogatóbarát múzeum és oktatási központ, valamint a családok számára tartalmas kikapcsolódást biztosító élményközpont is egyben. 
Én ma tettem látogatást a frissen megnyílt múzeumban és persze fényképezőgépet is vittem magammal.










Az előtérben a névadó vadászíró mellszobra fogad.  


Egy külön emlékszobában trófeái, útjainak fényképes dokumentumai, dolgozószobájának bútorzata és egy portréja is láthatók.


Kitűnő, élethű preparátumok mutatják be a Kárpát-medence vadászható vadfajait.












A óriás kivetítőkön vetített filmek természetes környezetükben mutatják be az állatokat.



Az egyes vadfajokról számítógépeken olvashat a látogató.


Természetesen a vadászati témájú művészi festmények és rézkarcok sem hiányoznak.


A díszteremben világbajnok trófeák másolatait csodálhatjuk.




Nem marad el a régi és modern fegyverek, vadász viseletek, solymászat madarainak és eszközeinek bemutatása sem. A kiállítás egy másik részén a halászat, horgászat kedvelői találnak érdekességeket: hatalmas akváriumokban tanulmányozhatók a hazai halfajok, bemutatják a régi és új halászati módszereket, eszközöket és a rekord halakat. 


Összességében kitűnően szórakoztam, jó benyomásokat szereztem és mindenkinek jó szívvel ajánlom ennek a méltó helyen létrehozott, színvonalas múzeumnak a megtekintését.


A múzeum mottójául választott Széchenyi Zsigmond idézet szerint "A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás!" Szép gondolat. 
Én ugyan csak fegyvertelenül vadászom, de a magam szerény módján én is ezt keresem a fotózásaim alkalmával. 

2014. március 28., péntek

Éledő remények

Valami furcsa türelmetlenség hajt ezen a tavaszon újabb és újabb élmények után, de azok valahogy ritkábban jönnek, mint azelőtt. A zöldülő vetések hívogatnak, az üde szín jólesően pihenteti a szemem és a megújulás reményével tölt el. A földeket járva persze csak megriasztott őzeket, menekülő fácán kakasokat láthat az ember.



Egyszer egy távolban egerésző rókát pillantottam meg a gazban. Hiába próbáltam közelebb férkőzni hozzá, bár nem vett észre, vadászata közben egyre csak távolodott. Ha közelebbről fotózhatom, se sokra mentem volna vele, merthogy rühes volt a szerencsétlen. 


Az első gólya viszont már megjelent a turai határban, hamarosan várhatók a többi hazatérő fajok is.


A röpke balatoni kiruccanáskor is a természet szépségeit kerestem és a kis utazó géppel csináltam néhány hangulatfotót. Alkonyi színek az égen és a vízen, néhány békésen úszkáló vízi madár, kész idill...




Egy éneklő seregély annyira elmerült a tavaszi párkeresés izgalmában, hogy becserkészhettem.


Hazatérve az itatómhoz mentem, mert csak ott remélhettem némi forgalmat. A víz még nem, inkább a fácánoknak kiszórt magok vonzották a madarakat. A környezet még kopár, a homok és az elszáradt tavalyi gazok adják a háttér fáradt színeit, a tavaszi zöldre még várni kell.






A kukoricának köszönhetően egy fácán kakas is besétált, szedegetés közben kitartóan hívogatta a tyúkjait, de azok nem mutatkoztak. A kakast viszont hosszan fényképezhettem, mert bár hamarosan elment, még párszor visszatért.








Na, végre már valami! Ezzel a pár színes élménnyel kissé csillapodott a hiányérzetem és nőtt a bizakodásom, hogy lesznek még szép és kedves óráim a természetben.