Tegnap délután már nem bírtam magammal: valami jó fotós élményre vágytam. Ugyanis a lesemben, ahol ebben a hónapban rengeteg időt töltöttem, ezt nem találtam meg. Itt a nagyon várt frissen hullott hó, a nagy hideg, de az ölyvek így sem akartak a jelenlétemben mutatkozni. Vagy nagyon okosak, vagy csupán félénkek, de a sok sikertelenség okán jó időre le kell mondanom róluk.
Csodás napsütésben indultam útnak. Már a kis erdőben autózva megdobbant a szívem: egy barkás agancsú őzbak váltott át előttem, egészen közel. Még meg is állt a ritkás fák között. Alakját szépen kirajzolta az ellenfény. Kivárta, amíg visszatolatok, lehúzom az ablakot, de rögtön megugrott, amint a gépet ráemeltem. Elment egyetlen kattintás nélkül.
A földútra kanyarodtam. Feltárult előttem a hóval fedett termőföld, ahol egy róka éppen felém tartott. Esélyem sem volt, hogy lefotózzam. Elpucolt, amint meglátta a közeledő autót.
A szokott helyen parkoltam le, nyakamba akasztottam mindkét fényképezőgépemet és gyalog folytattam utamat. A terepjárók által vágott, megfagyott, de hóval fedett autónyomok hepehupáin csak botladoztam, így inkább a vetés szélén óvakodtam előre.
A nádas előtt újabb távoli rókát pillantottam meg.
Közeledtemet egy nyúl furcsállotta: két lábra állva tanakodott, hogy mitévő legyen.
Odébb egy őzike lépett ki a nád biztonságából, hogy a vetés zöldjét csipegesse.
Egészen a nagy rétig haladtam, ahol meglepetéssel láttam, hogy a napok óta tartó kemény fagy ellenére a talajvíz átáztatta a havat és csak vékony jégréteg fedi.
Sok helyen be is szakadt alattam a hófedte jég és hirtelen bokáig merültem a rejtett pocsolyákba. A Nap már hanyatlani kezdett, jobbnak láttam visszafordulni. Innentől mindig nyugatnak tartottam és gyönyörködhettem a kezdődő alkonyi fényekben. A hómezőn állatnyomok kacskaringóztak.
A fagyos tocsogókról visszatükröződött a napfény.
A durva felületű jégben jól mutattak a belefagyott gizgazok.
Váratlanul vízi madarak röppentek fel. Sejtelmem sincs, miféle táplálékot találhattak a jeges vidéken.
Ahogyan közeledett az alkonyat, az őzek egyre jobban felbátorodtak és előjöttek rejtekükből, hogy a gabona gyenge zöldjéből legeljenek.
A Nap nyugodni készült, ...
... de a Hold csak ekkortájt kezdte meg éjszakai műszakját.
Sietnem kellett, hogy időben kiérjek a napnyugta figyelő helyemre. A havas szántóföld közepén nagy belvizes pocsolya terpeszkedett.
Ahogyan a legközelebbre hoztam teleobjektívommal a napkorongot, egy újabb vadászó rókát pillantottam meg a hómezőn.
Gyorsan szedte a lábát és pillanatokon belül az izzó korong alá került.
Nagyon megörültem a szerencsémnek. Tudtam, hogy a "nap fotóját" sikerült elkészítenem. Sajnos hiába próbáltam közelebb csalni a ravaszdit, sietősen távozott, pedig észre sem vett. Percek alatt egyre vörösebbé vált az örök tűzgolyó.
Igyekeztem ennek a csodás napnyugtának minden fázisát megörökíteni.
Nemrég tanultam egy szép szót erre az égi tüneményre: NAPSZENTÜLET.
Ezt a csodát átélve úgy éreztem, hogy ezzel az élménnyel valóban meg lett szentelve az én napom is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése